side-area-logo

Hogyan kezeljük sikerrel a fogínyvérzést vagy fogágybetegségeket a veszprémi rendelőnkben?

Ha egy személyes konzultáció alkalmával kiderül, hogy Ön is érintett a fogínygyulladás betegségében, akkor az első és egyben legfontosabb lépést már meg is tette a gyógyulás irányába.

Látva a problémát és annak súlyát most már közösen el tudunk gondolkodni az ideális megoldáson.

Veszprémi rendelőnk felkészült a fogágybetegségek sikere kezelésre és közösen meg tudjuk találni azt a gyógymódot, amely az Ön igényeinek és lehetőségeinek maximálisan megfelel.

Ha az Ön esetében már egy kialakult fogínysorvadásról vagy fogínyvérzésről beszélhetünk, akkor sajnos a fogápolási eszközök már nem lesznek elegendők ennek az állapotnak a visszafordítására.

A fogínybetegségek sikeres orvoslása egy több összetevős folyamat, azonban sikeres együttműködés esetén a káros folyamatokat közös erőfeszítéssel meg tudjuk állítani és a problémát orvosolni tudjuk.

  1. Diagnózis: a sikeres gyógyítás érdekében tisztán kell látnunk a problémát és annak mértékét. Ezen túlmenően a gyógyítási folyamat megkezdéséhez fel kell tárni a fogínysorvadás pontos okát. A feltárás egy konzultációval kezdődik, amelynek első lépése egy panoráma röntgen vagy CT felvétel késztése, amely már pontos képet ad az aktuális állapotáról.

  2. Szakorvosi vizsgálat: Ezt követi egy orvosi vizsgálat, melynek keretében megvizsgáljuk fogait és szájüregét. A vizsgálat eredményei mutatják majd ki a valós problémát és azt, hogy hogyan lehet visszaállítani az egészéges állapotot

  3. Kezelési terv: most, hogy már ismeretes a probléma és annak okai, kezelőorvosának lehetősége van összeállítania az Ön számára egy kezelési tervet, melyben pontosan leírja a gyógyítási folyamatot, a kezelés időtartamát és azt, hogy az mennyibe fog Önnek kerülni

  4. Dentalhigiénia kezelés: a fogbetegségek melegágya a fogkő és lerakódások. Ezen szakszerű eltávolítása minden esetben a gyógyulási folyamat első és legfontosabb lépése. A dentalhigiéniai kezelés során egy kíméletes ultrahangos eljárással kerül eltávolításra a fogkő és a lerakódások. A dentalhigiénia kezelés utolsó lépéseként pedig Ön elsajátítja a helyes szájápolás folyamatát, hogy megelőzhessük a probléma újbóli kialakulását.

  5. Zárt kürettálás: Ha nem történik rendszeres dentalhigiénia kezelés és felhalmozódik a fogkő, akkor az a fogak felszínéről lehúzódik az íny felszíne alá és megtelepedik a fog gyökerein. Ez gyakran vezet gyulladás kialakulásához is. A zárt kürettálás egy olyan szakorvos által végrehajtott beavatkozás, melynek célja az, hogy ezeket az íny alatti gyulladt szövetek eltávolítsa és ezzel megszüntesse a káros baktériumok megtelepedésének lehetőségét.

Ez a kezelés speciális fogkő eltávolító eszközökkel történik helyi érzéstelenítésben, így nem okoz Önnek fájdalmat.

  1. Nyitott kürettálás: Ha a zárt kürettálás nem elég hatásos a gyulladt szövetek eltávolítására, mert azokhoz nehéz hozzá férni, akkor a nyitott kürettálás módszerét alkalmazzuk. A két módszer között az a különbség, hogy a nyitott kürettálás esetében az íny feltárásra kerül a kezelés során, hogy könnyebb hozzáférést biztosítson számunkra a gyulladt szövetek maradéktalan eltávolítására és a kezelt terület megtisztítására. A kezelés befejeztével a kezelt területet varrattal zárjuk a fertőzések elkerülése érdekében. A gyógyulási folyamatot antibiotikum kezeléssel támogatjuk meg. Ez a beavatkozás is helyi érzéstelenítésben történik veszprémi rendelőnkben.

  2. Szájüreg fertőtlenítés: A fogágybetegségek vagy fogínyvérzés súlyosabb stádiumában a teljes szájüreg többszöri fertőtlenítésére van szükség. Ennek a kezelésnek az a lényege, hogy rövid időn belül több alkalommal áttisztítjuk a szájüregben lévő összes kezelendő ínyterületet és ezzel megállítjuk a fertőzést. Ezt a kezelés helyi érzéstelenítésben, kézi fogkő eltávolító eszközökkel és ultrahangos depurátorral történik veszprémi rendelőnkben.

  3. Ínyregeneráció speciális gél segítségével: Ha a fogkő bejut az íny alá és ott megtelepszik a fog gyökerein, akkor a káros baktériumok egy rést hoznak létre a fog gyökere és az íny között, amit parodontális tasaknak nevezünk. Ez a tasak kiváló terepe a gyulladásos állapot létrejöttének és tovább terjedésének. Ezt minden eszközzel meg kell akadályoznunk. Éppen ezért a tasakok feltöltésére kerülnek egy speciális géllel, amely lehetővé teszi a szövetek regenerálódását. Ez az eljárás nem csak megállítja vagy lassítja a csont lebontódását, hanem vissza is fordítja azt.

  4. Sebészeti csontpótlás: Ha a csont lebomlása előrehaladott állapotban van, akkor a fogak kilazulhatnak és ki is eshetnek. Ezeknek a fogaknak a pótlására a fogászati implantáció azonban kiváló lehetőséget jelent, de csak abban az esetben, ha csontvesztés még nem érte el azt a szintet, hogy kockáztatná a beültetett implantátum csontosodási folyamatát. A veszprémi rendelőnkben alkalmazott korszerű szájsebészeti eljárásoknak köszönhetően természetes vagy mesterséges alapú csontpótló anyagokkal az elveszett csontállományt pótolni tudjuk. A regeneratív csontpótlás helyi érzéstelenítésben történik így az nem okoz Önnek fájdalmat.

  5. Ínypótlás az íny visszahúzódásának a kezelésére: A fogágybeteségek vagy fogínyvérzés eredményeként kialakulhat az íny visszahúzódása, amely fognyaki érzékenységet okoz. Az ínyvisszahúzódás kezelése műtéti korrekció segítségével lehetséges veszprémi rendelőnkben, melyet nemzetközi gyakorlattal rendelkező szájsebészt végez. A műtét célja az, hogy funkcionálisan és esztétikai szempontból is visszaállítsa az egészséges íny állapotát.

  6. Mozgó fogak rögzítése sínekkel: A fogínysorvadás vagy fogínyvérzés következtében a fogágy tartó ereje meggyengül. Ez a fogak meglazulásához és elmozdulásához vezet. A sínes rögzítés lehetővé teszi, hogy több fogat összekötve stabilizáljuk a mozgó fogakat és azok visszanyerjék rágófunkciójukat. A kezelés során egy polietilén szálat erősítünk tömőanyaggal az összekötendő fogakra. Ezzel a kezeléssel meg lehet növelni a fogak rágóképességét és élettartamát.

  7. Az elvesztett fogak pótlása fogászati implantátumok segítéségével: Ha a fogínysorvadás vagy fogínyvérzés előrehaladott állapotban van akkor sajnos olykor elkerülhetetlenné válhat a már meg nem menthető fogak kihúzása, mert annak megtartása nem jelentene hosszú távú biztonságos megoldást az Ön számára. Azonban az így elveszített fogakat pótolni kell az egyensúlyi állapot visszaállításához. Ennek legkorszerűbb módszere a fogászati implantátumok beültetése. Az időben beültetett implantátumok a csont lebomlását megállítják és a csont fokozatosan körbe veszi a mesterséges foggyökeret.

Mit kell tennie akkor, ha Ön is szeretné nagy biztonsággal kezeltetni fogínysorvadását vagy fogágybetegségét?

A fogágybetegségek időben történő kezelése létfontosságú ahhoz, hogy visszaálljon az egyensúlyi állapot az Ön szájában. A folyamat azonban sok összetevős és számtalan kérdést felvet.

Mi az igazi problémám?

Melyik a megfelelő kezelési módszer a számomra?

A kezelés fájni fog?

Jó kezekben leszek? Megbízhatok a fogorvosomban? Vajon tényleg azt kapom amire szükségem van?

Mennyi ideig fog tartani ez az egész? Mennyibe fog ez nekem kerülni?”

Ha szeretne ezekre a fontos kérdésekre érthető és egyértelmű választ kapni, akkor látogasson el a Vital Medical veszprémi rendelőjébe egy parodontológiai konzultációra Dr. Horváth Andráshoz rendelővezető orvoshoz.

Itt minden kérdésére szakértői választ kap, hogy megalapozott és jó döntést tudjon hozni abban a kérdésben, amely jelentős mértékben hozzájárul majd fogai egészségének hosszú távú megőrzéséhez.

Konzultációs időpontot a +36 30 890 2255 vagy +36 88 790 434 telefonszámon tud kérni.

Természetesen az, hogy Ön eljön egy személyes konzultációra még semmilyen elköteleződést nem jelent, csupán azt, hogy megismerheti lehetőségeit.

Várjuk a Vital Medical Center Fogászatán Veszprém belvárosában!

VitalMed

Leave a reply

You must be logged in to post a comment.